•VI

"A 'koncert' után rögtön a lányhoz siettem. Az érkezésemre felállt és szorosan átölelt. Kicsit meglepődve ugyan ,de viszonoztam ölelését ,mire a karjaim között megbúvó, apró teremtmény egész testben rázkódni kezdett. Kicsit eltoltam magamtól, hogy megkérdezzem mi a baj ,mire ő egy pillanatra abbahagyta a sírást és könnyekben úszó tekintetét rám emelte. Mintha csak arról akart volna megbizonyosodni, hogy valóban létezem e. Mindezt egy pillanat alatt tette ,majd mint valaki akit bűnözésen kaptak ,hirtelen lesütötte szemeit és a bakancsa orrát kezdte bámulni.
-Nem érdemlem meg, hogy meghallgass.-suttogta ,mintha csak magának mondta volna. Közben egy másodpercre sem nézett fel. Lehunyta szemét ,nyelt egyet és valamivel hangosabban ,de annál inkább bátortalanul folytatta.
-Nem lett volna szabad megöleljelek. Nekem ez nem jár. -szidta magát- Nem ez jár nekem!-helyesbített és még mielőtt feleszmélhettem volna ,sarkon fordult és a kijárat felé kezdett futni... "

A setlist szerinti sorrendben énekeltem a dalokat. Minden dal után kis szünetet tartottam ,hogy beszélgessek a közönséggel ,vagy éppenséggel megköszönjem nekik ,hogy eljöttek és ,hogy támogatnak mert nélkülük sehol nem lennék. A srácok tudom ,hogy nélkülem is a zene világában élnének és ezzel foglalkoznának, hiszen mindannyian kiváló zenészek. És művészek is. De én nem. Én sem kiváló ,de még csak jónak sem mondható zenész ,sem művész nem vagyok ,így csak a rajongóknak köszönhetem, hogy szárnyra kaptam és a szárnyam alatt az ő szeretetükből támadó széllel a hírnévig és a hőn áhított zenészi karrierig repültem. Ki tudja hol lennék most nélkülük ,de úgy őszintén?! Valószínűleg egy gyorsétteremben szolgálnék ki elhízni vágyó vagy éppen időhiányban szenvedő embereket vagy egy kocsmában vedelnék és a feledésbe kapaszkodva süllyednék én magam is a feledés mocsarába. Ők viszont ,ha csak kis időre is ,de feledtetik velem a múltból eredő ,az életemre mai napig is kiható sebeket és veszteségeket. És ezért nem lehetek nekik elég hálás. Éppen ezért is tartom fontosnak, hogy időt szánjak rájuk és minden erőmmel azon legyek ,hogy örömet szerezzek nekik. Ha kell akár a világ egyik legnagyobb és legnevesebb fesztiváljának nagyszínpadán állva ,magamat leégetve. Ott ahová pár éve még látogatóként eljutni is valószerűtlennek tűnt ,nem hogy előadóként. Aznap viszont ,egy enyhe augusztusi napon ,a hatalmas közönség előtt álltam, akik között olyanok is akadtak, akik csak miattunk jöttek el ide és akik csillogó szemmel nézték minden egyes mozdulatunkat és próbálták a lehető legtöbb élményt az emlékező központjukba tuszkolni. És hogy ezt megkönnyítsem nekik ,néha a 2014 óta gyakorolt néhány szavas magyar tudásomat is próbáltam megvillogtatni.
-KOSZI!-kiáltottam borzalmasnak tűnő akcentussal és ezután az alapra kezdtem koncentrálni. Két megjelenés előtt álló számunk ,a Send them off! és a Blame után az első album egyik leghíresebbnek számító száma volt soron. A Things we lost in the fire.